Szvoboda Bence mindössze három hete sérült meg, amikor is a műtét után orvosai hat hét gyógyulási időt állapítottak meg neki. Persze Bence ezt másképp gondolta, és mindent megtett azért, hogy minél előbb visszatérhessen a crosspályára.

szvoboda

Az OXXO Energy Drink versenyzője hatalmas csatában győzött, ami nem volt fájdalommentes

Vasárnap Nagykanizsán rendezték a Motocross Magyar Bajnokság második fordulóját.
Szvoboda Bence mindössze három hete sérült meg, amikor is a műtét után orvosai hat hét gyógyulási időt állapítottak meg neki. Persze Bence ezt másképp gondolta, és mindent megtett azért, hogy minél előbb visszatérhessen a crosspályára.

Nagy segítségére volt ebben az Igloo Sauna, mely egy speciális hidegterápiás kezeléssel gyorsította fel Bence felépülését.

Szombaton döntött úgy az OXXO Energy Drink pilótája, hogy elindul a másnapi versenyen, mert úgy érezte, bírni fogja. A cél csupán a pontszerzés volt, de aki ismeri Bencét, pontosan tudja, hogy neki csak a győzelem az elfogadható eredmény. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a legjobb idővel kvalifikálta magát a futamokra.
Az első futamban másodiknak fordult Bence, majd pár kör alatt kezdte utolérni Kacsát, aki szerencsétlenül ütközött egy lekörözött versenyzővel, így Bence könnyedén megelőzte, onnan pedig saját tempójában motorozva megnyerte a futamot. A második verseny hasonlóan indult, de ott már Bence saját erőből győzte le Kacsát, a futam utolsó harmadában tudott előzni az OXXO Energy Drink pilótája, majd kiépített magának akkora előnyt, hogy a végére nyugodtan haladjon át elsőként a célon.

"A sérülésem gyorsabban gyógyult, mint vártuk, köszönhetően többek között az Igloo  Saunának - mondta Bence a verseny után -. A mai napon szerettem volna pontokat szerezni, de még most sem hiszem el, hogy győzni tudtam!  Persze ez nem volt olyan egyszerű, mint ahogy kívülről látszott, biztonsági motorozással próbáltam menni, de végül kicsit nagyobb tempóban, mint szerettem volna. Mindkét futam nehéz volt, meg kellett harcolni a győzelemért, és a végén már fájt a vállam is, de összeszorítottam a fogam, és mentem tovább. Az, hogy ez milyen hatással lesz a sérülésemre, csak holnap derül ki, de remélem, hogy jövő hétvégén rajthoz tudok állni majd a cseh bajnokin is."

Forrás: www.xlsport.hu & OXXO Energie Drink

Képek a versenyről: ITT

Legyen üzleti partnerünk!

A készülék orvosilag tesztelt és bevizsgált, egyéb engedélyhez nem kötött, ezért ajánljuk a következő felhasználási területeken: kozmetikai klinikák, szépség- és egészségszalonok, wellness és spa központok, hotelek, panziók, magánkórházak, szanatóriumok és sport létesítmények.

Ne hagyja ki ezt a lehetőséget, nézze meg kik választottak már minket! Klikk ide...

További információ és gép értékesítés:
+36 70 380 0301

 

Akik minket ajánlanak

 spiritlogo 860Carbona vegleges logo 2014 860

europa fit logoweb

A Hotelek logóira kattintva
elolvashatja ajánlóikat.

Kérdése van?

Kérem töltse ki az összes mezőt.
captcha
Reload

Keresés