Ez a módszer harminc évvel ezelőtt Japánból terjedt el, napjainkban pedig már több mint négyszáz olyan klinika működik Európa-szerte, ahol igénybe vehető a hidegterápia. Hazánkban még kevés krioterápia működik, az egyik éppen Győrben az ETO Parkban. Rendszeresen használják az ETO FC játékosai is.

marek

Az eljárás lényege, hogy rövid időre (legfeljebb három percre) nagyon szélsőséges körülmények közé helyezi a szervezetet, ahol a hőmérséklet elérheti a mínusz 170 Celsius-fokot is, és ennek következtében a teljes testet sokkhatás éri. Rendkívül száraz hidegről van szó, amely szúrós, bizsergető érzést vált ki a szervezetben. A bőrhőmérséklet 5 Celsius-fokra hűl le. A szervezet érzi a hideget, azt, hogy ki kell egyenlítenie a hőmérséklet-különbséget. Ehhez olyan anyagokat, hormonokat mozgósít, amelyeknek öngyógyító, gyulladáscsökkentő hatásuk van. A hidegsokk következtében enyhülnek a fájdalmak és beindulnak a szervezet öngyógyító, gyulladáscsökkentő folyamatai. A krioszaunában eltöltött pár perc több órán át gátolja a krónikus fájdalmakat, kúraszerű kezelés esetén pedig több hónapos tünetmentesség érhető el.

Sokan felteszik a kérdést: mi értelme van önszántunkból bemenni a mínusz 170 Celsius-fokos kamrába? A módszer elsősorban mozgásszervi, ízületi megbetegedések, krónikus bőrbetegségek kezelésére alkalmas. A hidegben összeszűkülnek a kapillárisok, a kamrából való kijövetel után ha a normál testhőmérséklet visszaáll, akkor a kapillárisok kitágulnak a normális négyszeresére, ezáltal fokozott lesz a vérellátás nemcsak a bőrben, hanem az izmokból is könnyen eltávoznak az anyagcsere-termékek. Ez sportolók esetében a tejsav gyorsabb kiürülését eredményezi a szervezetből, ezáltal egy megerőltető edzést vagy mérkőzést követően gyorsabb a regeneráció.
Tartós hatás 10–15 alkalom után érhető el.

Fotó: Marek Strestík, az ETO játékosa és a krioterápia

Forrás: www.kisalfold.hu

Legyen üzleti partnerünk!

A készülék orvosilag tesztelt és bevizsgált, egyéb engedélyhez nem kötött, ezért ajánljuk a következő felhasználási területeken: kozmetikai klinikák, szépség- és egészségszalonok, wellness és spa központok, hotelek, panziók, magánkórházak, szanatóriumok és sport létesítmények.

Ne hagyja ki ezt a lehetőséget, nézze meg kik választottak már minket! Klikk ide...

További információ és gép értékesítés:
+36 70 380 0301

 

Akik minket ajánlanak

 spiritlogo 860Carbona vegleges logo 2014 860

europa fit logoweb

A Hotelek logóira kattintva
elolvashatja ajánlóikat.

Kérdése van?

Kérem töltse ki az összes mezőt.
captcha
Reload

Keresés